Kwon Ji Yong (권지용) Act III: Motte - Official Documentary (2018)
Ország: Dél-Korea
Koreai cím: 권지용
Megjelent: 2018. Szeptember 05.
Hossz: 1 óra 28 perc
Műfaj: Dokumentum, Zene
Korhatár: 15+
Műfaj: Dokumentum, Zene
Korhatár: 15+
Rendező: Byun Jin Ho
Rövid ismertető:
Egy teljes dokumentum film a M.O.T.T.E turnéról, mely bemutatja Kwon Ji-yong-ot és G-Dragon-t, a BIGBANG és a K-POP ipar egyik legsikeresebb vezetőjét. A kamera végig kíséri az utolsó turnéját, még mielőtt bevonulna letölteni a kötelező katonai szolgálatát. Soha nem látott felvételek, melyek megmutatják a belső harcot és a mikroszkóp alatt élő élet kihívásait.
A dolog, ami annyira különbözik, hogy a dokumentumfilm feltárja az igazi Kwon Ji-yong-ot. Körülbelül 10%-át látjuk G-Dragon-nak a színpadon, a maradék 90%-a a filmnek káprázatos és nyugtalanító is egyben. Kwon Ji-yong, aki egész idő alatt kimerültnek és végtelenül magányosnak látszik, elkeseríti az embert.
A film megnézése olyan módon felkavart, amire nem számítottam. Felmerült bennem az a kérdés, hogy amit csinál, tényleg megéri-e? Olyan jelenetek voltak, melyek igazán fájdalmasak és imádkoztam, hogy következő jelenet ne folytassa az előzőt. De a film a fájdalmat és az örömöt váltakozva tárta elénk.
Most a kérdés az, hogy megtalálta-e az önmagában megfogalmazódott kérdéseire a választ az út végére? Úgy tűnik, hogy a dokumentumfilm végén a kiindulási jelenet hurokja másként jelzi. A kezdet és a vég még mindig ugyanaz. Vajon azt jelenti, hogy a vég az új kezdet? Azt hiszem erre a választ csak Jiyong ismeri.
Jiyong az első találkozó során elmondta a gyártóknak, hogy Jim Carrey Truman Show-ja inspirálta a koncert témáját. Ebben a filmben Truman egy olyan ember, akinek az élete hamis... A hely ahol él, igazából egy hatalmas stúdió tele rejtett kamerákkal, minden barátja és a körülötte lévő emberek csak szerepet játszanak. Jiyong néhány zavarba ejtő összehasonlítást tesz Truman karaktere és az ő élete között... és az élet, amit ma mindannyian élünk. Illeszkedünk életünk során, hogy mások láthassanak. Néhányan szívesen teszik, néhányan pedig nem. Néhány szerencsés ember, mint Truman, nem veszi észre, de sokan ezt tudatosan teszik, mert mindannyian a rendszerben és a világ értékében élünk. Jiyong esetében a koreai szórakoztatóipar által gyártott termék, amely az életének G-Dragon-ként való megjelenítését figyeli.
A nyugtalanító érzés természetesen továbbra is fenn áll, miután elmagyarázza, hogy a festészet az ő kreativitása, mikor épp nem ír dalt. Ellazítja az elméjét. Valószínűleg ez is egy módja, hogy leküzdje a szorongást, amit világosan említett is, mikor kiadta az új albumot, hogy nyomást gyakorolt rá. Az elterelés nem lehet a legjobb terápia, de segít abban, hogy kifejezze és ellazítsa magát, és a művészete bizonyítja. Színes művészete olyan, mint a zavarok káosza, karcos vonalak és őrült színek. Természetesen én is nagy Jim Carrey rajongó vagyok, így nem volt nehéz megtalálnom az összefüggést, emlékeztetnek ezek az összevisszaságok egy rövid dokumentumfilmre Jim Carrey-ről, amit régebben láttam, és hosszas keresgélés után, meg is találtam. (Videó) "Szükségem volt a színre." Jiyong soha nem magyarázta meg a művészetét, de valahogy értékelni tudom a művészetét Jim Carey magyarázatán keresztül.
Egy teljes dokumentum film a M.O.T.T.E turnéról, mely bemutatja Kwon Ji-yong-ot és G-Dragon-t, a BIGBANG és a K-POP ipar egyik legsikeresebb vezetőjét. A kamera végig kíséri az utolsó turnéját, még mielőtt bevonulna letölteni a kötelező katonai szolgálatát. Soha nem látott felvételek, melyek megmutatják a belső harcot és a mikroszkóp alatt élő élet kihívásait.
Trailer:
Történet, vélemény + elemzés: (a leírás spoilert tartalmazhat):
Mindenki, vagyis gondolom, azt várja, hogy egy K-Pop show-t fogunk látni, mely jó érzéssel tölt el, de meg kell mondjam, hogy csalódni fogunk. Még rosszabb, a film megdöbbentő és bizonyos értelemben megrázó.
Ne várjuk a K-Pop koncertek tipikus dokumentum történetét, mikor a bálványok izzadva és könnyekkel készülnek a koncertre; minden nehézség ellenére buta és vicces dolgokat csinálnak, s közben a csillagként ragyognak a színpadon; a rajongói éljenzések, a sírás miközben megígérik, hogy visszatérnek a jövőben. S a boldog befejezés.
De a M.O.T.T.E dokumentum film teljesen ellentétben áll a fent leírtakkal.
A dokumentumfilmet a koncertdokumentum tipikus elemei alkotják, de a legtöbb jelenet nem lett leírva, nincs megrendezve és a színfalak mögötti felvételekből áll. Láthatjuk, hogy kezdődött az Act III: MOTTE, hogyan fogalmazták meg a témát, a gyakorlatot, Jiyong és a személyzet közötti kapcsolatot és a végét.
A dolog, ami annyira különbözik, hogy a dokumentumfilm feltárja az igazi Kwon Ji-yong-ot. Körülbelül 10%-át látjuk G-Dragon-nak a színpadon, a maradék 90%-a a filmnek káprázatos és nyugtalanító is egyben. Kwon Ji-yong, aki egész idő alatt kimerültnek és végtelenül magányosnak látszik, elkeseríti az embert.
A film megnézése olyan módon felkavart, amire nem számítottam. Felmerült bennem az a kérdés, hogy amit csinál, tényleg megéri-e? Olyan jelenetek voltak, melyek igazán fájdalmasak és imádkoztam, hogy következő jelenet ne folytassa az előzőt. De a film a fájdalmat és az örömöt váltakozva tárta elénk.
A film kezdete és vége ugyanazt a jelentet ismételte meg. Egy ismeretlen szálloda, melynek folyosóján porszívóznak, a folyó csap, a TV unalmas zúgása, s menedzsere, ahogy szólongatja őt. A jelenet valahogy emlékezet egy hurokra, mint az amerikai filmben, a Pillangó-hatásban történt jelenetek, mikor a főszereplő visszament az időben és ha valamit másképp csinált, előreláthatatlan következményekkel járt. A kiindulási pont ugyanaz, de a vége minden alkalommal más volt.
Jiyong esetében a dokumentumfilm monológjával kezdődött:
"Kwon Ji-yong vagyok,
de nem vagyok benne biztos, hogy kivagyok..."
Más szavakkal, az egész dokumentumfilm Jiyong vágyával kezdődött, hogy meg akarja ismerni magát, de látszólag nem túl biztos benne. Úgy érezheti, hogy zavarja a cselekvés és a valóság homályos vonalai, de egy dologban biztos, hogy többet szeretne tudni magáról, mint egy, a sok nyilvánosságra hozott híresség közül, vissza akar találni a régi énjéhez, egy fiú, aki semmit nem szeret, de énekel a színpadon.
"Az embernek tesztelnie kell magát, hogy lássa, értékelje önmagát.Mikor rájövünk, hogy becsületesek vagyunk, büszkék lehetünk magunkra.Ez az egyik forrása az erős büszkeségnek, saját magad megajándékozása." - Friedrich Nietzsche
Ezért a M.O.T.T.E., lefordítva az igazság pillanata - a vége (az album, a turné), az önfelismerés útja. Látni, értékelni önmagát, hogy megvalósítsa becsületességét.
Most a kérdés az, hogy megtalálta-e az önmagában megfogalmazódott kérdéseire a választ az út végére? Úgy tűnik, hogy a dokumentumfilm végén a kiindulási jelenet hurokja másként jelzi. A kezdet és a vég még mindig ugyanaz. Vajon azt jelenti, hogy a vég az új kezdet? Azt hiszem erre a választ csak Jiyong ismeri.Jiyong az első találkozó során elmondta a gyártóknak, hogy Jim Carrey Truman Show-ja inspirálta a koncert témáját. Ebben a filmben Truman egy olyan ember, akinek az élete hamis... A hely ahol él, igazából egy hatalmas stúdió tele rejtett kamerákkal, minden barátja és a körülötte lévő emberek csak szerepet játszanak. Jiyong néhány zavarba ejtő összehasonlítást tesz Truman karaktere és az ő élete között... és az élet, amit ma mindannyian élünk. Illeszkedünk életünk során, hogy mások láthassanak. Néhányan szívesen teszik, néhányan pedig nem. Néhány szerencsés ember, mint Truman, nem veszi észre, de sokan ezt tudatosan teszik, mert mindannyian a rendszerben és a világ értékében élünk. Jiyong esetében a koreai szórakoztatóipar által gyártott termék, amely az életének G-Dragon-ként való megjelenítését figyeli.
Mindannyian tudjuk, hogy ki G-Dragon, a vezető, a fashionista, a szupersztár. De Jiyong nem akarja elfogadni a bemutatott valóságot. A világ valóságos észlelése. Nem G-Dragon, Nem a PeaceMinusOne... Csak Kwon Ji-yong. Fájdalmas volt, hogy Jiyong arra jött rá, hogy az az élete, hogy mások számára él, és ők ebből profitálnak is.
"Úgy élek... talán... mint egy másik srác?" - kérdezte. A kérdés nyilvánvalóan hibázik, és tudja, hogy a válasz igen, és ezért igyekszik annyira rosszul beállítani a dolgokat, mielőtt a hadseregbe lépne, mert az idő nem az ő oldalán van és kétségbeesett.
Miközben a saját Truman Show-ból való áttöréssel próbálkozik, ironikusnak tűnik, hogy ellentmond önmagának, amikor arról beszélt, hogy egy nagy fallal körülvett házat szeretne építeni, mint egy hatalmas kocka annak érdekében, hogy valódi énjét megvédje a világtól. Ez valóban egy paradoxon, ha azt gondolod, amikor Kwon Ji-yong-ként jött ki, mégis visszahúzódott a saját biztonságos helyére. De úgy gondolom, hogy Jiyong úgy viselkedett, mint Truman. Truman nem tudott túljutni a víztől való félelmén, és akik rendezték felhasználták ezt a félelmét, hogy a megteremtett burokban maradjon. A félelem irányította az életét. Ez a félelem Jiyong-nál a magánélet elvesztésének félelmében valósul meg. Minél jobban megmutatja ki Jiyong, mint igazi énje, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a sasaeng rajongók és a bulvárlapok kihasználják a gyengeségét, hogy megtámadják őt. Truman félelmétől eltérően, Jiyong félelme teljesen legitim és reális, mert már korábban megtörtént, és sokszor kifejezte fájdalmát és sérüléseit. Eltökélt szándéka, hogy elhagyja ezt az életet és kilépjen abból a világból, amelyet G-Dragon teremtett. E meghatározást merészen támaszthatjuk alá azzal, mikor a Divina Commedia szám befejezése után kilép az ajtón. Csak úgy, mint ahogy Truman lépett ki a saját Truman show-jából (erről képet is töltött fel Instagram-jára). Ha G-Dragon azt mondja nekünk, hogy viszlát, vajon lesz egy olyan nap, amikor azt mondjuk Hello Kwon Ji-yong?
A filmben láthatjuk szeretetét a zene és művészet iránt. Olykor kicsit vicces, ahogy átadja magát a zenének és "táncol." De mivel több szempontból közelítettem meg a filmet, eszembe jutott, hogy ez a bolondos tánc nem-e a szorongás tünetei, melyet ezzel próbál leküzdeni önmagában? Néha úgy tűnik, hogy teljesen elmerül és elveszik a saját a világában. Időnként teljesen elzárkózik a világ elől, a filmben 3 napra be is zárkózik a szállodai szobájába. A múltban számos művész szenvedett különböző hangulati zavaroktól. De valójában úgymond táplálkoznak. A különböző hangulatok adnak ihletet, kreativitást, a melankólia érzése, ezek mind a művészi növekedés alapja. Tehát emlékezzünk vissza az előbb felhozott kérdésemre, vajon ezek a látszólag bolondos viselkedések, Jiyong művészi kifejezésének útja? Vagy valójában a szorongás tünetei? Vagy talán mindkettő. Egy biztos, hogy a tehetség és a gyötrelem közötti finom vonalon jár.
A nyugtalanító érzés természetesen továbbra is fenn áll, miután elmagyarázza, hogy a festészet az ő kreativitása, mikor épp nem ír dalt. Ellazítja az elméjét. Valószínűleg ez is egy módja, hogy leküzdje a szorongást, amit világosan említett is, mikor kiadta az új albumot, hogy nyomást gyakorolt rá. Az elterelés nem lehet a legjobb terápia, de segít abban, hogy kifejezze és ellazítsa magát, és a művészete bizonyítja. Színes művészete olyan, mint a zavarok káosza, karcos vonalak és őrült színek. Természetesen én is nagy Jim Carrey rajongó vagyok, így nem volt nehéz megtalálnom az összefüggést, emlékeztetnek ezek az összevisszaságok egy rövid dokumentumfilmre Jim Carrey-ről, amit régebben láttam, és hosszas keresgélés után, meg is találtam. (Videó) "Szükségem volt a színre." Jiyong soha nem magyarázta meg a művészetét, de valahogy értékelni tudom a művészetét Jim Carey magyarázatán keresztül.
"Nem tudom mire tanít engem a festés. Csak azt tudom, hogy felszabadít.Felszabadít a jövőtől, a múlttól, a megbánástól, az aggodalomtól. Meg tudod mondani miket szeretek a festmény színeiből. El tudod mondani a belső életem némelyik festmény sötétségéből és némelyik világosságából el tudod mondani mit akarok."
Tehát a film nem a koncerteket és a turnét mutatja be, hanem magát Kwon Ji-yong-ot. A turné csak egy út, egy módja annak, hogy a rendező bemutathassa a magányos csillag történetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése